Nézlek

Fekszem a hűvös szobában,
s várom, hogy mellém bújjál.
Hallgatom az utca zajait,
egy kerék csikordul a fagyos havon,
halkan koppan egyet,
kiütött egy oszlopot.
Kiabálás hallatszik, de nem
értem a román szavakat.
Forr bennem a vágy,
annyira kívánlak már,
régen volt, hogy eggyé
vált testem, s tested.
Monoton basszust jár az ágy.
De ez nem a szívem ritmusa,
megint kinyitott a bár.
Küzdök a vággyal, a zenével,
lassan behunyom szemem,
s mire legyőzne az álom,
hideg tested hozzám simul.
Magamhoz ölellek szorosan,
mint a kazán melegítselek,
csókolom a füled, s nyakad,
iszom mézízű csókod,
felmelegedj, simogatlak.
Érzed, hogy mennyire kívánlak,
de jéghideg kezed lehűti vágyamat.
Nézem ahogy alszol, s letörlöm
arcomról hulló könnyemet.
Miért nem engedsz magadhoz?
Esténként miért kell könnyeznem?
Egy kérdés kínoz, ám ez nagyon,
mi értelme, hogy éljek?

Elkésett szerelem

Őrült vagyok, kívánlak téged,
forró tűz, mely belülről éget,
s mikor bogár szemedbe nézek,
érzem, hiába minden.
Elment a busz, lekéstem.


Szerelmet már régen éreztem,
most mélyről tör elő belőlem.
fáj a sosem múló gyötrelem,
de meg kellett értenem.
Elment a busz, lekéstem.


Ha majd ott messze idegenbe
egyedül, lelked összetörve,
akkor jussak majd az eszedbe,
volt egy fiú remélve.
De ezt a buszt, lekéste.