Néztem arcodat

Néztem mosolygós arcod, fény rajta hogy ragyog,
érzem közelséged, szívem hevesen dobog,
régen láttalak már, szépséged mit sem kopott,
ugyan az a báj, ami akkor rég megfogott.

Elért a szerelem, életed megváltozott,
fájt minden szavad, s bennem tátongó űrt hagyott.
Miért szerettelek meg? Számomra nem titok,
nem vak, szerelmes, boldogtalan férfi vagyok.

Naplemente

Narancs színével aludni tér a Nap,
nagyot ásít bíbortakaró alatt.
Hosszú volt az út, most megpihen, fáradt,
nehéz munka várja őt ismét holnap.

Hunyorogva nézi, felváltja a Hold,
meleg fénye, hideg sötétségre vált,
felveszi újra a gyűrött gyászruhát,
fénye világít millió csillagot.

Lelkem gyászba öltözött, fekete lett,
megsértettem őt, elhagyott egy barát,
haragszik, tettemért örökre megvet,

elkerül messze, szívesen már nem lát.
Szívem vérzik, vörösen mint a Napkert,
nincs remény arra, hogy egyszer megbocsájt.