Kívánlak

Mennyire kívánom ölelni tested,
rabul ejt, megőrjít kínozva a vágy,
Veled tölteni minden forró estet,
amíg el nem ereszt, fogva tart az ágy.


Megbabonáz és igéz bogár szemed,
vaddá válik a szunnyadó Angyallány,
szorosan ölel, el nem enged kezed,
többé nem kínoz már a páros magány.


Kiszáradt ajkam mohon keresi szád,
hűs patakként enyhíti szomjam a csók.
Tudom, s érzem, érdemes lesz várnom rád,


hisz régen kaptam ennyi szépet és jót.
Szerelmünk kitart majd egy életen át,
feledve múltat, mindent ami rossz volt.

Veled

Arcod látom, minden nap rám mosolyog
egy fotóról, a két csodás bogárszem
mélyén csendesen megbújik bánatod,
s titkon megvillan félve ejtett könnycsepp.


Szűz lelked lassan felőrli a sok gond,
várod, elérjen az igaz szerelem.
A szív olyan magányos, sokszor bolond,
hogy boldog lehetnél, észre sem veszed.


Rabmadár szívem Érted most hiába
eped, súlyos kalitkába zárva él,
örökké fogoly a páros magányba,


rabláncát törve szabadulást remél.
Szabadon szárnyalnék Veled magasba,
amíg vitorlázva elrepít a szél.