Veled

Arcod látom, minden nap rám mosolyog
egy fotóról, a két csodás bogárszem
mélyén csendesen megbújik bánatod,
s titkon megvillan félve ejtett könnycsepp.


Szűz lelked lassan felőrli a sok gond,
várod, elérjen az igaz szerelem.
A szív olyan magányos, sokszor bolond,
hogy boldog lehetnél, észre sem veszed.


Rabmadár szívem Érted most hiába
eped, súlyos kalitkába zárva él,
örökké fogoly a páros magányba,


rabláncát törve szabadulást remél.
Szabadon szárnyalnék Veled magasba,
amíg vitorlázva elrepít a szél.