Szeretnélek csókolni

Szeretném végre csókolni a szád,
átölellek, érzem tested remeg,
mélyet sóhajtasz, becsukod szemed,
úrrá lesz rajtad a bódító vágy.

Lepereg rólad lassan a ruhád,
vágytól ég újra, elernyed a test,
szerelem ízétől édes az est,
befogad magába féltőn az ágy.

Fehér lepelbe öltözik a táj,
újjá éled meleg dunyha alatt,
álmosan ásít, a tavaszra vár.

Napsugara olvasztja a havat,
jeges lelkem ismét felolvad már,
s új élet fogant a paplan alatt.

Búcsúszonett

Véget ért egy álom, most felébredek,
álmodtam, hogy voltál, táncoltam veled,
álomkép az arcod, csillogó szemek,
álomszép mosolyod emlék lesz nekem.

Véget ért egy álom, képzeltem csupán,
minden bátorító szót akkor délután.
Olvastad versem, könnyet ejtsz talán,
másképp érzel irántam ezek után.

Véget ért egy álom, vár a valóság,
színes lombruhába öltözött a táj,
könnyet ejt, búcsúzik a nyári világ.

Szürke ködköpenyében suhanva jár
az Ősz, nyomában eltaposott virág,
üvölti velem tovább, " Mennyire fáj! "

Néztem arcodat

Néztem mosolygós arcod, fény rajta hogy ragyog,
érzem közelséged, szívem hevesen dobog,
régen láttalak már, szépséged mit sem kopott,
ugyan az a báj, ami akkor rég megfogott.

Elért a szerelem, életed megváltozott,
fájt minden szavad, s bennem tátongó űrt hagyott.
Miért szerettelek meg? Számomra nem titok,
nem vak, szerelmes, boldogtalan férfi vagyok.

Naplemente

Narancs színével aludni tér a Nap,
nagyot ásít bíbortakaró alatt.
Hosszú volt az út, most megpihen, fáradt,
nehéz munka várja őt ismét holnap.

Hunyorogva nézi, felváltja a Hold,
meleg fénye, hideg sötétségre vált,
felveszi újra a gyűrött gyászruhát,
fénye világít millió csillagot.

Lelkem gyászba öltözött, fekete lett,
megsértettem őt, elhagyott egy barát,
haragszik, tettemért örökre megvet,

elkerül messze, szívesen már nem lát.
Szívem vérzik, vörösen mint a Napkert,
nincs remény arra, hogy egyszer megbocsájt.

Véget ért egy álom

Véget ért egy álom, most felébredek,
álmodtam, hogy voltál, veled táncoltam,
csodás mosolyod mit emlékül kaptam,
álomkép lesz arcod, csillogó szemek.

Véget ért egy álom, képzeltem csupán,
minden bátorító szót mit akkor mondtál,
másképp érzel irántam, megváltoztál,
olvastad versem, könnyet ejtsz talán,

Véget ért egy álom, vár a valóság,
színes lombruhába öltözött a táj,
könnyet ejt, búcsúzik a nyári világ.

Szürke ködköpenyében suhanva jár
az Ősz, nyomában eltaposott virág,
üvölti velem tovább, " Mennyire fáj! "

Egri álom

Eger utcáin sétáltam ma veled,
ott, ahol egykoron Dobó lépkedett.
Török ostrommal, csellel be sosem vett.
dombtetőn ránk büszke várfala meredt.

Bástyából néztük, mily szép panoráma,
lenyűgöz a történelmi táj képe,
fejembe szállt az egri bikavére.
barátságban áll Mecset, Bazilika.

Véget ért álmom, ideje ébrednem,
gyötrelmes kín az élet, nincs többé tét,
kihűlt már lelkem égető szerelem.

Véget ért álmom, nincs szín, szürke a lét,
könnyet ejt majd este a kiszáradt szem,
unalmas hétköznapok várnak ismét.

Nézem a szobát, most üresen áll,
nincs tőle üzenet, nyom nélkül jár,
nem tud megbántani, mindegy, mit mond,
tudom, hogy elfelejt, ez itt a gond.
Múlatom az időm, iszom
a borom, költöm a pénzem,
de ez nem én vagyok. Bánom
hogy nem vagy, nézem fényképed.

Ez nem tesz engem jobbá,
nem tesz engem dühössé,
nem tesz engem könnyűvé,
nem tesz engem boldoggá,
nem tesz engem boldoggá.

Jó a szobában, te is szeretnéd,
az ágy, két szék, az asztal, sok emlék,
hiányod ismét térdre kényszerít,
reszket a levél, fúj a hideg szél.
Szeretlek! Fáj, hogy nem kellek,
újra magam alatt vagyok.
Annyira rossz ez az élet!
de másnak lenni nem tudok.

Ez nem tesz engem jobbá,
nem tesz engem dühössé,
nem tesz engem könnyűvé,
nem tesz engem boldoggá,
nem tesz engem boldoggá.

Mindegy neked mit mondok, gondolok,
más lett volna, számodra sokkal jobb,
de füleden halkan kattan a zár,
nem érzed, az elutasítás fáj.
Múlatom az időm, iszom
a borom, költöm a pénzem,
de ez nem én vagyok. Bánom
hogy nem vagy, nézem fényképed.

Ez nem tesz engem jobbá,
nem tesz engem dühössé,
nem tesz engem könnyűvé,
nem tesz engem boldoggá,
nem tesz engem boldoggá.

Deep Purple. Don't make me happy

Szenvedés

Ülök a szobámban, bambán bámulok,
Szeretlek! az érzés részemről komoly.
Látom arcod, ajkadon kacér mosoly,
szép szürke szemedben rám a nap ragyog.

Egyedül vagyok, egy láncra vert kutya,
száműzött, kidobott senkinek sem kell,
magányos szívem szerelmet már nem lel,
vonyítok fájón, de senki sem hallja.

Az asszony többé nem enged magához,
szíved kapuja nekem kulcsra zárva,
nyitját szomorú szavam sem találja.

Így élek örökké, megkötve egy fához,
szabadulást rab lelkem csak tőled vár,
enyhülést számomra más hoz, a Halál!

Fájó szavak

Még élek, nem felejtem el azt a napot,
mikor beszélgetésünk kis reményt adott,
olyasmit érzel mint még ezelőtt soha,
és könnyet ejt szemed, versemet olvasva.
Eltelt egy hét, mást mondott gyönyörű ajkad,
fülemben csengenek a fájdalmas szavak:
" Hogyan mondjam neked, hogy meg ne sértselek! "

Hittem benne, talán győz a gyengéd lélek,
az örök szerelem, mit irántad érzek,
belső ami fontos, a külső nem számít,
tévedtem, s már tudom, téged is ez csábít.
Sosem leszel enyém, bármit is tehetek,
a fájdalmas szavak folyton bennem zengnek:
" Hogyan mondjam neked, hogy meg ne sértselek! "

Állandóan hallom, többé már nem nyugszom,
vizesre sírom párnám, és ébren alszom,
fáj, éget, a bánattól megszakad a szív,
értem apám szavát, tudom, magához hív.
Küzdök ellene, többé ne legyen hallható,
a lelket kínzó, fájdalmasan alázó szó:
" Hogyan mondjam neked, hogy meg ne sértselek! "

Hallom, még erőlködve megremeg a kar,
súly ránehezedik, emelni nem akar,
hallom, még görcsbe rándul fáradtan a láb,
sanyargatásból elég mára, nincs tovább!
Hallom, és testem ismét új erőre kap,
legjobb doppingszer erre a fájó szavak:
" Hogyan mondjam neked, hogy meg ne sértselek! "

Kijózanítottál. Többé nem élhetek
kényelmesnek hitt, és unalmas életet,
sikerüljön végre érted csatát nyernem,
s ne szánalom legyen velem a szerelem.
Rossz emlék lesz egyszer majd a szánalmas múlt,
fájó szavakat hallva, torkom elszorult:
" Hogyan mondjam neked, hogy meg ne sértselek! "

Eszedbe jutok, ha megcsal a szerelem,
és lelked megalázva állsz majd sebzetten,
könnyet ejtsz miattam, a boldogság ott volt,
csak nyújtanod kellet volna felé karod.
Nem leszek. Vigaszt a lelked hiába vár,
A fájó szavakkal a sír magába zár.

Nekem csak szerelmed kell.

Érzem, nem vagyok közömbös neked,
felkavar, nem nyugszik meg a lélek,
vázádban szárad egy csokor rózsa,
könnyet ejtsz nézve, s versem olvasva.

Érzed, örök lenne a szerelem,
megbecsülés vár, nincs több gyötrelem,
életed más dimenzióba lép,
kezed sosem engedi el egy kéz.

Gyötrődik lelked, igent mond az ész,
előtted a fénykép, vissza más néz ,
idősödő ember, kissé molett,
és a szép jövőt legyőzi a nem.

Tudom, hogy nincs Isten, nincs segítség,
hiába kér az összekulcsolt kéz.
könyörgésem nem hallja meg senki,
páros magányban fogok élni.

Tudod, hogy akarlak, nekem nem kell
lottó főnyeremény, csak szerelmed.
Álom számomra a boldog élet,
régóta vágyott gyümölcs, egy gyermek.

Talán egyszer még rám süt a nap,
ölelem tested, forrón, csókollak,
füledbe súgom vágyva: " Szeretlek! "
még élek a Földön, el nem engedlek.

Már csak emlék az álom,
mikor egy csók még csók,
és sóhaj csak egy sóhaj,
de minden megszépülhet
Az idő múlásával.

S mikor két szerelmes udvarol
mindig mondják: " Szeretlek",
akkor nem számít,
hogy mit hoz majd a jövő,
Az idő múlásával.

Holdfény, szerelmes dalok,
Szenvedéllyel teli két szerelmes szív,
csupa féltékenység és gyűlölet,
Mert nő kell a férfinak, s hogy legyen párja,
ezt a tényt senki sem tagadhatja.

S marad a régi történet,
küzdés, szerelem és dicsőség,
és amikor végleg elhal,
szívesen emlékszünk szerelmünkre,
Az idő múlásával.

Holdfény, szerelmes dalok,
Szenvedéllyel teli két szerelmes szív,
csupa féltékenység és gyűlölet,
Mert nő kell a férfinak, s hogy legyen párja,
ezt a tényt senki sem tagadhatja.

Már csak emlék az álom,
mikor egy csók még csók,
és sóhaj csak egy sóhaj,
de minden megszépülhet
Az idő múlásával.

ZZ TOP: As Time Goes By

Elbocsájtó szép üzenetem

Ne bánd meg soha, hogy gyönyörű vagy!
Sorsod, hogy érted megannyi férfi szív,
fetreng megalázva, s még lábad sárba tapossa
tűri, ezer sebből vérezve a kínt.

Ne bánd meg soha, hogy pillantásod elvarázsol!
Beteljesületlen vágy marad csak az álom,
viszonzatlan szerelem, egy kacér mosoly,
könnyemmel párnámat áztatom.

Ne bánd meg soha csodás lényed!
Hisz haragudni rád nem lehet,
mert megolvad tőled a jégbe zárt lélek,
felszínre törnek, az elfojtott érzések.

Ne bánd meg soha, magad vagy a VÉGZET!
Buta kis költőcske miattad szenved,
enyhíti fájdalmam az írás, s idővel
begyógyul majd a mélyen ütött seb.

Ne bánd meg soha, hogy voltál!
Szíved ne marja lelkiismeret furdalás,
mert én arra születtem, hogy szenvedjek,
s még élek, a boldogságot keressem.

Ne bánd meg soha, hogy gyönyörű vagy!
Sorsod, hogy érted megannyi férfi szív,
fetreng megalázva, s még lábad sárba tapossa
tűri, ezer sebből vérezve a kínt.

Mentoromnak

Kezdetben verselve vívtunk párbajt,
majd az üzlet kötött össze minket,
éteren át váltottunk levelet,
Vigasztaltál, ha a szerelem megcsalt.

Barátom lettél, Isteni csoda,
örültem, mikor hallhatom hangod,
csak fényképről láthatom az arcod,
hogy találkozzunk, vágyom már a napra.

Tanítottál, hogyan írjak verset,
számoljam mindig a szótagszámot,
veszítsek el minden kötőhámot,
ami fogva tartja lázadó lelkem.

Mentorom lettél, hálával tartozom,
Felhívtad a hibákra figyelmem,
elsőként olvasva minden versem,
kritikáidat sosem vettem zokon.

Élni érdemes! A példa te vagy,
a halállal kétszer vívtál harcot,
csatát elvesztve, nem szedett sarcot,
élni akarásod mindig példát mutat.

Mint ketrecbe zárt vadállat vártam,
hogy újra halljak rólad híreket,
aggódtam nagyon, veled mi lehet?
lázasan feküdtél kórházi ágyban.

Mint egy jó testvér ismered lelkem,
sajgó szívem ezer sebből vérzik,
nyugtató szavaid adnak gyógyírt,
több vagy mint barát, te vagy a nővérem.

Csodálatos álom

Az ajtódban álltunk. Szép volt a nap,
búcsúzom. Ösztönös volt a mozdulat,
félve megsimogattam a hajad, s szemed
huncutan nézett, arcodon egy kacér mosoly,
szívem mélyéig hatolt.Nem tudtam ellenállni neked,
gyengéden megcsókoltalak. Ügyetlen volt az első csók,
elfordítottad arcod. Hogy miért történt még is meg?
Akartuk nagyon. Gyengéden hozzám simultál,
s ittam ajkad édes csókját, mint virágport a méh.
Kinyitottad halkan az ajtót, karomba vettelek,
átléptük a küszöböt, mint az ifjú házasok.
Lehullt rólunk a ruha, mint ősszel a falevél,
éreztem rezdül a tested, ahogy kezem hozzád ért.
Magamba szívtam tested illatát, virágos tavaszi rét,
ittam kelyhed nedvét, mint szomjazó őz, a tó vizét.
Vad, szerelmi táncot jártunk, fáradtan
vállamon fejed álomra hajtottad.
Eljött a reggel, kerestelek magam mellett az ágyban,
csak egy szép álom voltál csupán,
de nem lehetsz velem, túl nagy közöttünk a távolság.
Lelkem szunnyadó magma, s ha veled egyszer a felszínre tőr,
megéget akkor majd téged, forrón, perzselőn.

A meg nem született gyermekemnek

Milyen boldog voltam, tudva jöttöd,
vártam már a napot, apa leszek,
ahogy apám nevelt, úgy nevellek,
szívembe sajnos az ősz költözött.

Virágba borultak a barackfák,
színes ruhát vett fel az orgona,
aznap nyitott ki minden uszoda,
szél lengette az ünnep zászlaját.

Számomra mást jelent már ez a nap,
szívemre a gyász nehéz súlya ült,
az elvesztésed hagyott bennem űrt.

Gyorsan eltelt az a három hónap,
amíg hittem, hogy megszületsz talán,
s nem tudom fiam lett volna, vagy lány.

Hetestelepi történetek I.

Egy lepukkasztott bányásztelepülés volt hetes telep, Tatabánya szívében. A főutcára bekanyarodva balra a Bohóc-tér feküdt, ami azért kapta a nevét, mert minden Bányásznapon cirkuszi előadások voltak. Jobbra a hetesi temető volt, ahol sok bányász aludta örök álmát. A temető mellett volt a 7-es akna, amiről a település a nevét kapta. Hatajtós házak alkotta utcák sorakoztak az út baloldalán, a jobb oldalon voltak a " tiszti lakások " melyek gangos házak voltak, egy; kettő és három szobások. Régen ebben laktak az aknászok, tisztviselők, és a mérnők családok.
Én is egy ilyen lakásban nevelkedtem, a szocializmusban már a melósok is kaptak tiszti lakást. Azért költöztünk erre a telepre, mert ahol éltünk, ott az öcsém meghalt volna a rossz levegőtől. Ő sárgasággal született, vérátömlesztést kapott, s mivel a hőerőmű füstje betöltötte a lakást, ezért javasolták a magaslati levegőt. Az Arany János iskolába jártam, ott volt osztálytársam Béla, akivel igazi jó barátok lettünk. Béla egyszemke volt, irigyeltük is érte, hiszen mi négyen voltunk testvérek.
Apám egyedüli kereső volt, sok maszekot vállalt, hogy eltudja tartani a családját. Braun, Béla apja rokkantnyugdíjas volt, labdavarrással egészítette ki jövedelmét. Braunné könyvelő volt, nem panaszkodhattak a megélhetésük miatt. Sokat jártunk össze, sokszor segítettem Bélának a tanulásban, együtt rúgtuk a port, már- már olyan volt, mint a testvérem. Mindig a legújabb divat szerint öltözött, a legjobb márkájú farmert hordta, és a legjobb minőségű cipőkben járt.
Kicsit szerencsém volt, hogy az elsőszülött lettem, hiszen nekem többször volt új ruhám, mint az öcséimnek. Sokszor egymás kinőtt ruháit hordtuk. Szüleim mindent megtettek, hogy ne szólhassanak meg minket, de az új ruha nem viselt csillogó márkanevet, és nem igazán volt menő. hetedikben Béla kapott a szüleitől egy Tesla szalagos sztereó magnót. Akkora volt, mint most egy dohányzó asztal, két hatalmas hangszóróval. Apámmal csináltunk hozzá szekrényt, amibe be volt építve egy lemezjátszó is. Elfértek benne a lemezei, és a szalagjai is.
Apám látta a szememben, hogy mennyire vágyom egy ilyen szerkezet után, de az akkori keresetéből nem futotta volna nekem sem, hát még a három testvéremnek is. Irigyeltem is Bélát, és átkoztam a sorsot, hogy minek adott nekem még testvéreket. Lehetnék egyedül, nem kéne osztoznom velük, sem a játékokkal, sem ruhával, sem a sztereó felszerelésekkel. Irigységem igazán akkor hatalmasodott el rajtam, amikor fülhallgatót is kapott a magnóhoz, és azt először tettem a fülemre. Hatalmas élmény volt hallgatni a zenét, hol a jobb fülemben szólalt meg a gitár, hol a balban. Néztem a zenegépet, ott forgott előttem az orsó, és nem tudtam elképzelni, hogy a csodában jönnek a hangok a fejem mögül. Béla is, akárcsak én a kemény rock zenét szerette. Igazi élmény az volt, amikor a bal fülemből a jobba vándorolt a dobszóló, majd vissza. nem akartam levenni a fülhallgatót, az időt akkor, és ott állítottam volna meg.
Eltelt egy év, nyolcadikosok lettünk,s mivel jól tanultam, tanulmányi ösztöndíjat kaptam. Örömmel vittem haza a hatalmas összeget, 5000 ft-ot. Büszke voltam, hogy több pénzt viszek haza, mint az apám egyhavi fizetése. Odaadtam szüleimnek a pénzt, s legnagyobb megdöbbenésemre azt mondták, hogy költsem el.
-Megdolgoztál ezért a pénzért, téged illet.- mondták.
Boldog voltam, azt sem tudtam, mit tegyek a pénzzel. Persze szüleim segítettek benn, elvittek a Centrumba, ez egy nagy bevásárló központ volt, amolyan ősplaza. Felmentünk az emeletre, kaptam egy új télikabátot, mivel a régi igazán viseltes volt. Majd levittek az alagsorba, ahol a híradástechnikai áruk voltak.
-Válassz magadnak egy magnót!-
Én olyant szerettem volna, amilyen Bélának van, de ahhoz nem volt elég a pénz. Megakadt a szemem egy négysávos, ZK szalagos magnón. Ha nem sztereó, legalább több sáv van rajta, mint a Béláén. Persze testvéreim is irigykedtek rám, hiszen nekik csak egy MK 24-es kazettás magnójuk volt. Igaz elemmel is működött, és hordozható volt. Én meg ezért irigykedtem rájuk.
Eltelt tíz év, amikor az osztálytalálkozón ismét láttam Bélát. Beszélgettünk, felidéztük a gyerekkor élményeit.
-Tudod, hogy mindig irigyeltelek, mert nem volt testvéred? Mindened megvolt, a legjobb dolgokat kaptad meg, amit csak kívántál, és amiről én álmodni sem mertem.
- Én meg téged irigyeltelek!
Csodálkozva néztem rá, mire folytatta.
- Minden pénzt megadtam volna azért, hogy legyen testvérem. Sosem volt akivel játszhatok, akihez szólhatok, vagy segítsünk egymásnak a tanulásban. Mindig irigyeltelek benneteket, hogy milyen jól megvagytok. Számíthattok egymásra most is, így felnőve.
Ekkor értettem meg, hogy a gazdagságot nem pénzben mérik, hanem szeretetben. Nem az a szegény ember, akinek nincs pénze.

Az utolsó fellángolás

Lelkembe költözött a hideg tél,
elbújt hűvös medvebarlangjában,
jégkristály szívem fagyott, már nem él,
meghalt végleg a páros magányban.

Fagyott hó, csikorognak a szavak,
reccsenő faág fülemben a hang,
sötétben tapogatózom, mint vak,
értem kongott már a lélekharang.

De barlangomba szűrődött a fény,
elhoztad mosolyoddal a tavaszt,
ragyogásod maga volt a remény,
társaságodban találtam vigaszt.

Enyhült szívemben a jégszorítás,
rügyezni kezdett benne az élet,
vérem pezsdült, hűs patak csobogás,
csodás volt minden örült perc veled.

Újra tudtam élvezni a létet,
vártam a napot, ismét lássalak,
titokban nézem a fényképedet,
mindig látni akarom arcodat.

Egyszer véget ér a csodás álom,
életed sokkal jobb lesz, társad más,
elfelejtsz engem, áldom a sorsom
te vagy az utolsó fellángolás.

Lelkembe költözött a hideg tél,
elbújt hűvös medvebarlangjában,
jégkristály szívem fagyott, már nem él,
meghalt végleg a páros magányban.

Fagyott hó, csikorognak a szavak,
reccsenő faág fülemben a hang,
sötétben tapogatózom, mint vak,
értem kong ismét a lélekharang.

A Halálhoz

Légy üdvözölve kaszás barátom,
milyen sok mód van ahogy eljössz,
hideg leheleteddel rám köszönsz,
lehunyom a szemem, arcod látom.

Újra tél jött el fagyos lett szívem,
ereim pattannak, száraz ágak,
vérkristályként csepegnek a vágyak.
Jöjj barátom! Vedd el az életem!

Nehéz kezemben a halál súlya,
pisztolyom az asztalon forgatom,
hogyan tegyem meg, magam sem tudom.

Mikor ujjam a ravaszt meghúzza,
tudom, odaát várni fogsz apám,
itt hagyom a szerelmet, és anyám.

Levetett ruha

Régóta porosodsz a szekrényben
lógva, színed, anyagod megfakult,
hogy ragyogtál egyszer, már csak a múlt,
újra viseljenek, reménytelen.

Ledobtak végleg, akkor éjszaka,
a földön hevertél, összetörve,
megtaposva néztél fel a nőre,
hogy voltál, elfeledte hajnalra.

Fogason lógsz, varrásod elszakadt,
várod már nagyon, újra hordjanak,
fényedet megmutasd a világnak.

Boldog voltam, csak emléke maradt,
már csak egy levetett ruha vagyok,
a szerelem örökre elhagyott.

Szállj madár! Szállj!

Nehéz súlyként száll alá az este,
köpenyét a tájra terítette,
egy madár fészkébe vissza szállna,
nem tud már, mert eltörött a szárnya.
Szállj madár! Szállj!.

Bokor alatt levelek halomba',
alattuk talál majd oltalomra,
ott várja majd a végét az estnek,
éhes száj elől lel menedéket .
Szállj madár! Szállj!

Sajgó szárnyába temeti fejét
aludna már, lecsukja a szemét,
hosszú volt a nap, fáradt már nagyon,
de nem hagyja a kínzó fájdalom.
Szállj madár! Szállj!

Hogy párra leljen, dúlt az ádáz harc,
feldereng előtte a kedves arc,
elmúlt szerelméről zeng minden dal,
egy megértő szívet fészkébe csal.
Szállj madár! Szállj!

Hiába a bús, szomorú nóta,
jött más is, hogy tőle elrabolja,
szívéből szólt fájdalmas éneke,
dallal nem győzött az ellenfele.
Szállj madár! Szállj!

Színesebb tolla, erősebb csőre,
vad csatájukban szárnyát eltörte,
küzdött, harcolt, elfogyott ereje,
vesztes félként zuhant a mezőre.
Szállj madár! Szállj!

Felnézett elveszett otthonára,
párját már más öleli karjába,
húzta törött szárnyát, sebzett szíve,
jobb lesz majd sorsa ismét, ezt hitte.
Szállj madár! Szállj

Felette gyűltek sötét fellegek,
az eső ólomsúllyal megeredt,
villámok szabdalták fel az eget,
de nem talált sehol menedéket.
Szállj madár! Szállj!

Fejét, szárnyát esőcseppek verték,
az erdő dús lombja messze van még,
rohant, várta őt már az oltalom,
egy boldog szerelem, az új otthon.
Szállj madár! Szállj!

Levelek alatt meglapulva vár,
jöjjön a reggel, meleg napsugár,
ismét dalolhassa szomorú dalát,
úgy várja már a megváltó halált.
Szállj madár! Szállj!

Miért kell várnia a reggelre?
bánatát hangosan énekelte,
a fák alatt lágy, puha talpakon,
csendesen felé a halál oson.
Szállj madár! Szállj!

Csak egy dal

Magányosan blues zenét hallgatok,
arra a csodás estére gondolok
összebújva táncoltunk lágy dallamra,
szemedbe nézve vágytam egy csókodra.

Az est elmúlt. Szép álom marad csupán,
az iskolában töltött sok délután.
megállítanám az időt, napokat,
amikor látlak, és hallom hangodat.

Lágy szellő suttogja fülembe neved,
égető, maró seb lesz majd emléked,
Szerelemasszony, engem el ne feledj!
Nehéz súlyként cipelem szerelmedet.

Kutyákkal ugatom kínban a Holdat,
hallja mindenki fájó hiányodat,
Szerelemasszony, engem el ne feledj!
nehéz súlyként cipelem szerelmedet.

Téged látlak !

Téged látlak! Álomra hajtom fejem,
a veled töltött napot újra élem,
hallom a szavad, és látom mosolyod,
hogy ismét lássalak, várom már nagyon.

Téged látlak! Ha dúl vad szeretkezés,
te vagy az elcsukló sóhaj, ölelés,
az örömtől eltorzult, gyönyörű arc,
lemondtam rólad, felesleges minden harc.

Téged látlak! Miért? Ez nem nagy titok,
szívembe égett örökre a billog,
megsebzett, nem forr be égető hege,
lelkemben élsz majd tovább, MINDÖRÖKRE.

Téged látlak! Felejteni nem lehet,
hogy szerettelek viszonzatlan, kezed
fognám, enyhítse kínom, hogy ne fájjon
szívem égeti őrjítő magányom.

Csapatépítés

Nehéz nap volt. Nem igazán akaródzott elmenni a munkatársakkal a csapatépítésre. Tudta, hogy csak veszekedések, semmire sem vezető viták lesznek, egymás fejéhez vágnak majd olyan dolgokat, amik teljesen feleslegesek, és igazságtételük egyenlő a nullával. Elbeszélnek egymás mögött, és a komoly, a bajokat megoldani segítő hozzászólásokat meg sem hallgatják. Talán a foglalkozást irányító pszichológusnak üti meg a fülét egy- egy szó, de mivel az indulatok a tetőpontjukra emelkednek, nem akarja boncolgatni a dolgot.

Tavaly szintén ez volt, s mivel a cégen belül két csapatra osztódott a társaság, most sem várhatott mást. Van egy négytagú kemény mag / csak klánnak becézi őket mindenki /, akik éppen nem a munkájukkal hívják fel magukra a figyelmet, hanem a hatalomgyakorlás területén kifejtett " áldásos " tevékenységükkel. A feszültségét még az sem enyhítette, hogy most az egyik termelői sor is csatlakozott hozzájuk, s már lányok is voltak a csoportban. Imádja a nőket, mindig van egy kedves bókja még a legcsúnyább hölgynek is. Szerették is ezért, sokszor viccelődtek vele.
Már a buszon elkezdődött az " alapozás ", csodálkozott is ezen, hiszen munkaidőnek számít a mai is, hiszen fizette a cég ezt a napot is. Nem csalódott az érzéseiben, hiszen a " kemény mag " már is kiszemelte a legújabb áldozatát, sértő, durva megjegyzéseket téve ábrázatára, és férfiasságára. Nem is figyelt rájuk, hiszen szemét nem tudta levenni az egyik lányról. Festett vörös haja volt, színe jól ment sötét barba szemeihez. Már sokat beszélgettek a gyárban, de sosem mert közeledni feléje, hiszen idősebb is volt nála, meg a külseje nem igazán mondható dekoratívnak. Elhízott, nem igazán jóképű, bár sokan azt mondták róla, hogy sok évet letagadhatna a korából. Vágyódva nézte, gyönyörű volt a mosolya, nagyokat nevetett. Már álmában is megjelent a lány nem is egyszer, természetesen nagyokat szeretkeztek, a felesége volt, gyereket is szült neki. A valóságban tisztában volt vele, sosem fogja megkapni ezt a gyöngyszemet, hiszen az ő álmaiban nem olyan ember szerepel, mint ő. Elhessegette magától a gondolatait, miközben begurult a kis vadászház udvarára a busz.
Leszálltak róla. Körben fenyők ölelték át a lakot, árnyékukkal borítva be azt. Volt egy tisztás is, focipályával, gyerekeknek hintával, és íjászatra alkalmas területtel. Bementek a tágas előcsarnokba, a falakon trófeák díszelegtek, és fényképek az őket elejtő vadásszal. A székek és asztalok faragottak voltak, a lábaik vaddisznó fejű volt, és a székek támlája egy- egy vadászjelenetet ábrázolt. A társalgó közepén cserépkályha volt, cserepei vadállat portrékkal díszítve. Jobbra volt egy kultúrszoba, billiárd asztallal a közepén, könyvespolccal, ami tömve volt könyvekkel. Itt folytak a foglalkozások is. Balra a konyha volt, remek illatok áradoztak, szarvas és vaddisznó pörköltet főztek vörösborral, és fácánlevest. a nyál is összefolyt mindenki szájában, és nagyot nyelve léptek be a foglalkozásra.
Rövid bemutatkozás során ismét alkotott a " nagy négyes " , hiszen mikor a lány mutatkozott be, obszcén szavakkal dicsérték a külsejét. Magabiztosak voltak, hiszen Porthos küzdősportokban is kipróbálta magát, kezdetben nem kis eredményekkel, de a gyúrás során szedett kokszok kikezdték az agyát, hiába volt olyan, mint egy kétajtós szekrény, agyának térfogata egyenlő volt egy tyúkéval. Athos olyan volt, mint egy gnóm. Széles vállak, erős felsőtest, cérna lábak. Ő valamivel okosabb volt, de ha egyedül maradt, szellemi párbajt nem szeretett vívni, mert mindig alulmaradt. Aramis a fővezér, neki van érettségije, és valamilyen logisztikai sulija. Ő az okos ember, mindenki hülye, pedig csapnivaló a helyesírása, és sokat nevettek a háta mögött a fogalmazásain is. Nem túl magyarosak,voltak. Bátya, D'Artagnan még nála is sötétebb volt. A jó munkahelyét is az öccsének köszönhette, hiszen hat + kettő általánossal hová is vették volna fel őt. pirulva ült vissza a székére a lány. a logikai és munkakapcsolati kérdések után a szabadban folytatódott a foglalkozás. Párokat sorsoltak össze, az volt a feladat, hogy bekötött szemmel hátra kellett dőlni, és a pár kapta el. hogy a földre ne zuhanjon a másik. Bizalomépítő feladat volt a neve, erősítse a segítőkészséget, és a hitet, hogy vakon megbízhatunk a munkatársunkban, ha segítségre szorulunk. Ez a feladat már rosszul kezdődik, hiszen aki a " nagy négyesnek " nem nyal, az örökre elvágta magát. Fohászkodott is, hogy még csak véletlenül se valamelyiküket húzzák társnak, mert úgy is a földön köt ki, és halálra nevetik majd magukat tenyerüket egymásnak csapva, az újabb jól sikerült tréfán. Szerencsére a Mariann lett a kiválasztott, hiszen így hívták a lányt. Félt egy kicsit, hiszen fizikából éppen akkor vették a nehézségi erőt, és rögtön felmérte, hogy a súlya, plusz a sebessége legyőzheti ennek a törékeny lánynak az ellenállását, és ismét nevetség tárgya lesz. Bekötötték a szemét, majd hátradőlt. Meglepetés érte, hiszen puha karok ölelték át, és nem esett el. cseréltek, most neki kellett elkapnia a lányt.
- Aztán nehogy a mellét fogd meg!- kiabálta Athos.
- Remélem megcsókolod !- hallotta maga mögött.
Szíve dobogott, már sokszor szerette volna átölelni, csókolni Mariannt, s most büntetlenül megteheti. Magához szorította a kezét a lány, és hátradőlt. A karjánál fogta meg, úgy tartotta.
- Gyáva alak! - kiáltotta Porthos. - Én a mellénél fogtam volna meg!
Hálás mosoly volt a válasz, és egy kis kacér pillantás.
" Istenem! De szép! " gondolta magában. Letudná élni vele az életét, szeretné, megbecsülné örökre.
Vége lett a foglalkozásnak, megebédeltek, majd szabad foglalkozás kezdődött. A fiúk csapatot választottak, de ő már létszámon feletti lett, csak tartalék maradt. Pedig szeretett focizni, nagyon jó kapus hírében állt a kispályás bajnokságban. Versengtek érte, de megnősült, felhagyott a sporttal, ekkor kezdett el hízni. A kényelmes élet, és hogy nem kell már harcolni a nők kegyeiért, elpuhította. Aztán a neje másik munkahelyet keresett, majd pár hónap múlva a válási papírokkal jelent meg. Akkor lefogyott, de miután begyógyultak sajgó sebei, ismét hízni kezdett. Már feladta a reményt, hogy ismét sikeres lesz, és újra lesz aki szeresse. nem törődött a súlyával. Biliárdozni ment, Mariann is ott volt. Fogadásokat kötött a fiukkal, hogy melyik golyót rakja el. Egy feles, és egy sör volt a tét. Az ötödik sör, és feles után vesztett először, mert már a lábán is alig állt. Megszédült, és a jó reflexe miatt ő volt az első, aki elkapta, majd kikísérte a lányt a szabad levegőre.
- Sosem iszom.- mondta megbicsakló hangon.- Tegnap hagyott el a barátom! Az a rohadt strici otthagyott egy kis cafka miatt! De utálom a pláza cicákat!
- Jön majd más, nem hinném, hogy sokáig egyedül maradsz.- válaszolta
- De nekem ő volt a minden! Annyira aljas, olyan szemét volt! Szerettem volna tőle gyereket, de ő nem akarta. Most meg ezt a szemét kis cafkát felcsinálta! Van igazság?
Nincs. persze, hogy nincs. Ő is átélt már hasonlót. Csak ő öngyilkos akart lenni, és olyan ügyetlen volt, hogy még az sem sikerült neki.
Kicsit kijózanodott a lány, bementek. Mariann csak az ő társaságát kereste, és döntötte magába az italt. sajnálta nagyon. A " négyes fogat " exkluzív tagjai rástartoltak volna a védtelen lányra, de az ellenállt minden próbálkozásnak.
- Nagyon utálom ezt a négy majmot!- mondta tánc közben. -Ne engedd őket a közelembe.

Már nagyon várta a nap végét, azt, hogy induljon a busz, s már végre otthon legyen, és a párnába temesse arcát, hogy maga se lássa könnyeit.
- Kísérj haza kérlek!- mondta neki Mariann.- Félek, hogy elesek, és ronda látvány lennék részegen a földön elterülve.
Engedelmeskedett a kérésnek, lesegítette a buszról meg sem hallva a feléje kiabált megjegyzéseket.
- A mázlista! Aztán adjál neki rendesen!
Ha ezt mázlinak lehet nevezni, hogy egy részeg lányt kell hazakísérnie, akkor tényleg az. Be nem állt a lány szája, sajnálta szegényt, hiszen letört volt. Ugyanakkor csodálattal nézte bájos arcát.
A lépcsőházhoz érve előkereste a lány táskájából a kulcsot, felkísérte az emeletre. - A szüleim alszanak. Szeretkezzünk!-
Hirtelen szóhoz sem jutott a meglepetéstől. Minden vágya ez volt, most beteljesülhetne.
- Majd ha józan leszel, hívjál!- és megnyomta a csengő gombját.

Levél Móninak

Nem tudta, hogyan kezdje levelét,
ne tolakodjon, ne sértsen senkit meg,
hogy mondja el mindazt, amit érez,
mert fáj, éget, hogy szeretnie nem szabad.
Színt hoztál szürke életébe,
szépséged megbabonázta,
a világ más lett számára,
mert látta szemedben a szivárványt,
mely ragyogott az égen át.
Nem akart mást, mint kalandot,
egy forró, égető éjszakát.
De mondhatod -e a sasnak, ne szálljon,
ha éhes fiókáit kell etesse,
vagy a szélnek hajad simogatva,
hőségtől hevült tested, ne enyhítse.
A fának, mely ágával átölel,
árnyékában fejed álomra hajthatod.
Költő, s ezt lassan elhiszi magáról,
a szívével látja mind azt a csodát,
mi lényed tisztaságából árad reá.
Múlnak az évek, egyszer elfelejted,
emlék lesz neked csupán,
egy szócikk életed könyvében,
apró betűkkel írva, észre sem
veszed, s unottan lapozol tovább.
De nagy a lelke, a szíve hatalmas,
és irigyelni fogja majd azt a férfit,
aki az életét veled élheti le.
Nehéz minderről beszélni.
Fél! Megszólalni nem is lehet,
sír magában, s elátkozza a sorsot,
hogy jobban megismerd, esélyt sem adott.

Emlékkönyvbe I.

Bocsájtsd meg nekem, mert ellened vétkeztem!
Hatalmas a bűnöm, rosszat cselekedtem,
megbántottalak, régen még szerettelek,
bizalmadba fogadtál,de vissza éltem
vele. Most mint két idegen nézünk egymás
szemébe, és hiába minden vallomás,
ez így marad örökre. Te elmész messze
idegenbe, viszed a tüskét szívedben.
Bocsájtsd meg nekem minden súlyos bűnömet!
Szeretettel vidd magaddal emlékemet.

Emlékkönyvbe II.

Csak két tánc volt, csodás pillanat,
emléke örökre megmarad,
kacéran intettél, hogy menjek,
ellenállni nem tudtam neked.

Lágy dallam volt, átöleltelek,
fejed a vállamon megpihent,
magamba szívtam az illatod,
éreztem szíved, ahogy dobog.

Vad polkára váltott a zene,
pörgettelek az ütemére,
és magamhoz szorítottalak,
hittem, nem múlik a pillanat.

Csak két tánc volt, egy csodás álom,
apró öröm e rút világon.
Kicsit több vagy nekem, mint barát,,
közelebb sosem jutok hozzád.

Nőnapi köszöntő

Eljött a napod, köszöntelek téged,
tiszteletből lett nemzetközi ünnep,
hisz méhedben fogan a kicsiny élet,
kiben génjeink lánca tovább élhet.

Benned növekszik kilenc hónapon át,
születéskor rád a pokol kínja vár,
arcodon torz a mosoly, fáj az élet,
magadhoz öleled, boldogan nézed.

A szerelem te vagy, érted születnek
az álom szülte, vágyakozó versek,
faragott szobor élteti az anyát,
amidőn melléből eteti fiát.

A lelked fontos, a külső nem számít,
aranylik hajad, mit nyári szél szárít,
tűzben ragyog, mint a hajnali napfény,
koromfekete színű bársonyos éj.

Szemed ragyog, fénye a tiszta égbolt,
smaragdzöld színe háborgó tengerfolt,
hideg őszi napon meleg gesztenye,
sötét bogár pár, ha eljő az este.

Szerelemtől ittas hangod lágy, csengő,
haragodban borús, sötét, mennydörgő
akár csak a nyári zivatarfelhő,
megbocsájtasz. s könnyed hull mint az eső.

Lehetsz karcsú, és vékony mint a nádszál,
gyönyörű nő, illatozó rózsaszál,
gömbölyded a csípőd, és kissé molett,
körte derekú, egy kissé kerekded.

Nélküled üres lenne ez a világ,
neked nyíljon a kertben minden virág,
Nő vagy, a férfi mindent megtesz érted,
mert az élet vagy te, maga a végzet.

Születésnapi szonett Mónikának

Egy szál virág születésnapodra,
tudom, hogy sokkal többet mondana,
mint a szavak össze- vissza sora,
hosszú kuszasága, kavalkádja.

De egy költőcske mi mást adhat,
ami egyedi, mástól nem kapsz.
Mit adhatok? - ami örök marad.
Mit mondjak? - keresem a szavakat.

A sok ki nem mondható gondolat,
félre értett gesztus, és mozdulat
ingatja meg a barátságunkat.

Hogy befejezzem végre e verset,
bár szerzője csúf ember, és molett,
emlékeztet rá talán, e szonett.

A kis Pataki

Sokáig gondolkodtam, hogyan is írjam meg ezt a kis történetet. Ne legyen sértő, és felismerhető a szereplő.
Ezért is nevezem Nagytudású Fejenagy. Mikor a céghez kerültem, akkor még büszke volt arra, hogy nagy erőlködés árán sikerült 6 osztályt elvégeznie az Általános iskolából. Mivel csak segédmunkát kapott /csicska volt /, elhatározta, hogy a hiányzó kettőt négy év alatt le is tegye. Azóta eltelt három év, én nem kis erőlködéssel, de lassan elvégzem a gimnáziumot, s érettségizem is. Az új kollégák csodálkoztak a kijelentésemen, mikor elmeséltem, hogy Nagytudású Fejenagy kollégának csak 6+2 az iskolai végzettsége.
Másnak ez kezdettség, de a későbbiekben megértheti a kedves olvasó, hogy ez nála igen csak végzettség, mert agyának befogadó képessége teljesen megtelt. Azt hiszem egy tyúknak is nagyobb agya van. Most a legújabb dicsekvése, hogy neki megvan a közép iskolája, és logisztikai iskolát is végzett.
Ez meg is látszik rajta, hiszen szegény Pataki fejszámoló művész most forog a sírjában, hiszen komoly kihívója született erre a Földre. Szégyenkezik is miatta rendesen, hogy az összeadás tudományában csak milliárdig jutott.
Sokáig az volt a szlogen a köreinkben, hogy " az öcsém majd megoldja ". Mivel sokat köszönhetett az öccsének abban, hogy raktárosi állást kapjon 6+2 általánossal. Nekem szakmunkás vizsgám van, és többéves tapasztalatom a raktározás terén, még is nehezen tudtam bekerülni a céghez, az érettségi hiánya miatt.
Nagytudású Fejenagy kollégánk igen csak segítőkész ember, s mivel az idén változik az adó rendszer, készségesen állt rendelkezésünkre, hiszen ő már kiszámolta az öccsével, és a nejével, hogy miképpen járunk jobban az új rendszerben. Ha kérjük az adójóváírást, vagy sem.
Vett egy darab papírt, és írni kezdte a számokat. 197000+13000=316000
Néztük az eredményt, s törölgettük a szemünket, mert könnyesre röhögtük magunkat. Kínlódtunk, hogy meg ne lássa, és elkezdtem egy viccet mesélni, hogy végre nevethessünk. Azt hittem bölcsessége ezzel véget is ért, de a múlt hónap végén megkaptuk a jelenléti ívet, és alá kellett írni. Nagytudású Fejenagy kolléga ismét megmutatta, hogy az a három év erős tanulás, ami az érettségi és a technikusi végzettséget eredményezte nála, nem volt hiába való.
Történt ugyan is, hogy egy nappal több szabadságot írtak be neki. Hogy mennyire okos, és felkészült csoport vezető volt, az egyből le is jött nála. Megkérdezte sógoromat, hogy ilyenkor mi a teendő.
-Javítsd ki hibajavítóval, írd rá, hogy 8 óra, és a végeredményt is javítsd át.
Nagy tudású kollégám ismét fitogtatta nagyfokú tehetségét a számtan tudomány terén. A feladat annyi volt, hogy 136+8. -Akkor 150-et írjak?-volt a válasz.
Azt hittük, most már végleg kifogyott a repertoárja, de nem. Csak bámulni tudom Isteni zsenialitását.
Előkerültek a targoncás jogosítványok másolatai, át kellett nézni, hogy kinek, mikor jár le az orvosija. Én állományban voltam, csak mesélték ennek a remek elmének újbóli tündöklését. Mikor az én igazolványomhoz értek, megnézte, hogy mikor születtem. Sosem szégyelltem, hogy már közel fél évszázados vagyok, s átéltem két évszázadot, és egy évezredet is. 1962-ben születtem. Nagytudású Fejenagy kolléga Patakit megszégyenítő gyorsasággal rögtön nyomta is a választ:- A Pityu akkor most 45 éves?
Az egyik kolléga a számítógép monitorját fejelte le, a másiknak vörös lett a feje az erőlködéstől, hogy el ne nevesse magát. Nagy tudása ésszel fel sem fogható.
De nem csak számtan tudását csillogtatja, hanem a nyelvtan területén szerzett ismereteit is. Beszélgettünk, s hogy mutassa az idegen szavakban való jártasságát, közbeszólt.
- Sérti az érdekspérá....érdekférá...érdeksper...- már folyt a nyála is a nagy erőlködéstől, hogy a nyolcadik nekifutásra, és nem kis segítségre kitudja mondani az érdekxférája szót.
De nálam a prímet főzési tudománya viszi.
Az ebédlőben szó volt, hogy melyik étel a legjobb. Igen csak belemelegedett tanult kollégánk a hülyeségbe, mikor érdekfeszítő beszámolóját Balázs szakította félbe.
- Nincs is jobb a darált sertéshúsból készült borsó főzeléknél!
Szakadtunk a röhögéstől, Ixmant újra kellett éleszteni a torkán akadt panírozott hús miatt, repkedtek a kaja darabok a szánkból, jó nagy disznóól lett körülöttünk.
-Mit nevettek? Mondtam, hogy nem tudok főzni.
Ilyen emberek kerülnek ki vezetőnek a jó kapcsolatok árán. S mi meg csodálkozunk azon, hogy az ország a béka segge alatt van.

Pandorán élni

Nem fizettem moziért vagy 20 éve. Mióta Videó van, s kijött a kistestvére a DVD is, nem voltam hajlandó pénzt kiadni egy filmre, hiszen annak áráért 3-4-et is ki tudtam kölcsönözni. később különböző oldalakon meg le is tölthettem, ha megakartam nézni.
Ilyen oldalon olvastuk, hogy van egy nagyszerű film, s ha csodát szeretnénk látni, menjünk el moziba, mert érdemes. Nálunk csak multiplex mozi van, elsőre két dimenzióban láttuk ezt a filmet. James Cameron " Avatar" című művét. Lenyűgözött a látvány, és a történet. Nagyszerű számítógépes grafika, ami élethű volt, George Lucas után ő a második olyan filmrendező, aki történelmet írt a filmművészetben. Cameron megmutatta, hogy nem háborúzni kell a torrentes társadalommal, hanem mozit kell csinálni, ami beviszi a filmnézőket, és nem kevés hasznot hoz a konyhára. Sosem lesz olyan házi technika, ami olyan élethűen, és olyan szép színvilággal, s látvánnyal adná át az IMAX technikát, mint az erre szakosodott mozi. Nem volt nehéz rábeszélnem magam, hogy megnézzem 3D-ben is. Kellemeset a hasznossal összekötve, fogtam nejemet is, és elvittem Pestre, hogy életünkben először ne csak 3D-és, hanem IMAX filmet lássunk. Még most is a hatása alatt vagyok, különös élmény volt számomra. Ott ültem a szereplőkkel az eligazítás alatt, s szerettem volna megérinteni a vállukat. Aprólékos kidolgozás jellemezte a grafikákat, két dimenzióban fel sem tűntek. A fények, és árnyékok az üveg falán, az Avatar kezén és talpán látszottak az apró barázdák,a köldök zsinóron keresztül látszott ahogyan a táplálék halad. Ahogy futott Jake Sully, elkaptam a fejem, hogy a felém szálló alom, nehogy a szemembe szálljon. Az éjszaka " Szent János bogarai körülöttem zsongtak, és ha meghallottam a hátam mögött a Viperwolfok sakál szerű vihogását, önkéntelenül is összerezzentem, s vártam, mikor támadnak meg. A látvány mellett a mondani valója sem elhanyagolható. Pandora lebegő sziklákkal átszőtt tájain játszódik a film. A haszon reményében még érintetlen területet szeretne az ember meghódítani, és kincseit kibányászni. a Na' vik jelképek, az amerikai őslakosokat jelképezi, kiket majdnem kiirtottak az arany miatt. Bárhová is tesszük be a lábunkat mi " civilizált emberek, mindenhol csak pusztítást hagyunk magunk mögött. Fegyverrel, ágyúval kényszerítjük az akaratunkat a "civilizálatlan" népekre. A na'vik 3 méter magas, érző, értelmes, humanoid lények. Magasabb fejlettségi szinten állnak, mint az emberek, mégsem rendelkeznek modern technikával. Bőrük alapszíne kék, rajta apró ezüstpöttyöcskéket látni, melyek alatt idegvégződések találhatók. A na'viknak vékony, nagyjából lábszárközépig érő farkuk van, és egy különleges végződés a hajukban, mellyel a gondolataikat összekapcsolhatják egy adott lénnyel, ezt a tulajdonságukat hátasaik és szárnyasaik közvetlen tudatához való kapcsolódásban használják, így azok harmonikusan együttműködnek velük. Az emlékfához is ezzel kapcsolódnak. Ez a tulajdonságuk azért is kiemelkedő, mivel nem egyszerűen a tudatukat kapcsolják össze, hanem hallják és érzik egymás levegővételét, szívdobogását; emiatt a közvetlen kapcsolat miatt állataikkal szoros barátságok is kialakulhatnak. Az emberi faj elpusztította a Földet, s most az Unobtainumot / kilója 20 millió dollár/, szeretnék megszerezni a Na'vik által lakott részről. Sajnos kapzsiak és önzőek vagyunk mi európai emberek. Felmerült bennem egy kérdés, hogy vajon mi vagyunk az igazi " civilizált " faja az emberiségnek, vagy a " civilizálatlan vadember". ő bocsánatot kér a leölt állattól, hogy éhségének csillapítása miatt meg kellett halnia. Kéri Földanyát, hogy bűnét bocsájtsa meg. Van egy jelenet a film vége felé, mikor Sully kéri Ejvát /itt Földanya /, az ágaihoz érintve haját, hogy segítsen neki a harcában, hiszen a Földön már nincsenek növények, kihalt, kiégett planéta csupán a Világegyetemben. Az utolsó harcban Sully-tól megkérdezi Quarittch ezredes, hogy "Milyen érzés a fajod árulójának lenni? " Vajon áruló volt, mert védte azokat, kik harmóniában élnek a természettel, és szigorúan elítélik a természet és az élet pusztítását, bármilyen ok miatt történjék is? Árulók voltak azok az emberek is, kik fegyvert adtak az indiánok kezébe, hogy védjék magukat?
Sokféle kritikát olvastam erről a filmről. Lopott ötletet használ fel, mese az egész. de most, mikor a Földünk haldoklik, és nem tudunk ellene semmit sem tenni, vagy csak nagyon keveset elgondolkozhatunk, hogy valóban mi vagyunk a csúcsfaj ezen a Földön? Van e jogunk, hogy űrhajókat gyártsunk, s ha találunk más civilizációkat, azokat jogunkban áll e uralmunk alá vonni? Azt hiszem, én szívesebben lennék Pandora gondatlan, harmóniában élő földjén, a lebegő sziklák között, és élnék boldogan szerelmemmel, Neytirivel.

Pandora

E bolygóra vágyom mióta láttam,
csodás, idilli, űrbéli táj,
hol eggyé válik a Na'vi, és a természet,
meseszerű, boldog álomvilág.
Ott a levegőben szállnak a sziklák,
közöttük sárkánnyal repkedek,
s eggyé válunk mind a ketten
én, és a szivárványszínű Banshee/Ikran.
Lovagolok a hatlábú Direhorse hátán,
gondolatommal irányítom, érzem szívverését,
összeköt minket a hajam végi idegköteg.
A szerelem, mint a dárda, megsebzi
fájó szívemet, Neytirit látva tudom,
ő lesz a végzetem. Sétálunk az Életfán,
amerre járunk, fény gyullad a talpunk alatt,
s az apró Medusa-k a vállamra szállnak.
Szimbiózisban él itt Na'vi, a növények és a fák,
Ej-va anya érzi, minden élő fájdalmát.
A Lelkek fája alatt Na'vi-vá válok én is,
hisz Pandora az elveszett Éden, szívem húz oda,
csodás itt az élet, bár mese csupán e táj,
ha kihunyt belőlem az élet, odaát rád találok.

Búcsú

Búcsúzom tőled anyám,
eltaszít a világ magától,
majd ott, a messzi távol,
szeretteim várnak már reám.

Tudom, fájt mikor szültél,
mert akartatok engem nagyon,
de megöl a fájdalom,
kínban telt életem véget ér.

Mikor sírtam ringattál,
féltőn óvtál, átölelt karod,
megnyugtatott mosolyod,
éhem csillapítva szoptattál.

Nagyobb lettem, bántottak,
öledben leltem meg a vigaszt,
meghallgattad a panaszt,
fejem a válladra hajtottam.

Már nem ülök öledbe,
felnőttem, ötven éves vagyok,
többé nem panaszkodok
mikor bántanak, átölelve.

Elrontott életemben
de sok nőt szerettem hiába,
mind elutasította
érzelmem, kínlódva gyötrődtem.

Három igaz szerelem
volt, kikért életem eldobom,
bennük kellett csalódnom,
egy világ omlott össze bennem.

Az első szép szőke volt,
haja aranyló búzamező,
keble forrón ölelő,
szemében ragyogott az égbolt.

Csókolództunk órákig,
mily' szép, és csodás volt az élet,
egy nős férfival elment,
s én száguldoztam a halálig.

Vigyázott rám valaki,
megmentett, mert terve volt velem,
lelkileg össze törve
hagyott nyomorultan szenvedni.

Egy buta félreértés
hozta öt nekem, az igazit,
hűséges lesz a sírig,
de az ígéret tudom kevés.

Elvettem, szíve alatt
hordozta gyermekem, elvetélt,
a boldogság véget ért,
a bánat emelt közénk falat.

Munkában voltam, megcsalt,
a világ omlott össze bennem,
ittam, és gyógyszert szedtem,
valaki mégis életben tart.

Jött Ő, tűz volt szemében,
azt hittem, egy kaland lesz csupán ,
tüzes volt, izzó vulkán,
megváltoztatta az életem.

Újra hittem, s reméltem,
nem múlik el a láng mi éget
belül örökre minket,
de elmúlt a varázs, tévedtem.

Szeretlek, és nem értem,
miért nem engedsz már magadhoz?
Már csak egy kérdés kínoz,
Mi értelme így tovább élnem?

Búcsúzom tőled anyám,
eltaszít a világ magától,
majd ott, a messzi távol,
szeretteim várnak már reám.

Nézlek

Fekszem a hűvös szobában,
s várom, hogy mellém bújjál.
Hallgatom az utca zajait,
egy kerék csikordul a fagyos havon,
halkan koppan egyet,
kiütött egy oszlopot.
Kiabálás hallatszik, de nem
értem a román szavakat.
Forr bennem a vágy,
annyira kívánlak már,
régen volt, hogy eggyé
vált testem, s tested.
Monoton basszust jár az ágy.
De ez nem a szívem ritmusa,
megint kinyitott a bár.
Küzdök a vággyal, a zenével,
lassan behunyom szemem,
s mire legyőzne az álom,
hideg tested hozzám simul.
Magamhoz ölellek szorosan,
mint a kazán melegítselek,
csókolom a füled, s nyakad,
iszom mézízű csókod,
felmelegedj, simogatlak.
Érzed, hogy mennyire kívánlak,
de jéghideg kezed lehűti vágyamat.
Nézem ahogy alszol, s letörlöm
arcomról hulló könnyemet.
Miért nem engedsz magadhoz?
Esténként miért kell könnyeznem?
Egy kérdés kínoz, ám ez nagyon,
mi értelme, hogy éljek?

Elkésett szerelem

Őrült vagyok, kívánlak téged,
forró tűz, mely belülről éget,
s mikor bogár szemedbe nézek,
érzem, hiába minden.
Elment a busz, lekéstem.


Szerelmet már régen éreztem,
most mélyről tör elő belőlem.
fáj a sosem múló gyötrelem,
de meg kellett értenem.
Elment a busz, lekéstem.


Ha majd ott messze idegenbe
egyedül, lelked összetörve,
akkor jussak majd az eszedbe,
volt egy fiú remélve.
De ezt a buszt, lekéste.