felkavar, nem nyugszik meg a lélek,
vázádban szárad egy csokor rózsa,
könnyet ejtsz nézve, s versem olvasva.
Érzed, örök lenne a szerelem,
megbecsülés vár, nincs több gyötrelem,
életed más dimenzióba lép,
kezed sosem engedi el egy kéz.
Gyötrődik lelked, igent mond az ész,
előtted a fénykép, vissza más néz ,
idősödő ember, kissé molett,
és a szép jövőt legyőzi a nem.
Tudom, hogy nincs Isten, nincs segítség,
hiába kér az összekulcsolt kéz.
könyörgésem nem hallja meg senki,
páros magányban fogok élni.
Tudod, hogy akarlak, nekem nem kell
lottó főnyeremény, csak szerelmed.
Álom számomra a boldog élet,
régóta vágyott gyümölcs, egy gyermek.
Talán egyszer még rám süt a nap,
ölelem tested, forrón, csókollak,
füledbe súgom vágyva: " Szeretlek! "
még élek a Földön, el nem engedlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése