eltaszít a világ magától,
majd ott, a messzi távol,
szeretteim várnak már reám.
Tudom, fájt mikor szültél,
mert akartatok engem nagyon,
de megöl a fájdalom,
kínban telt életem véget ér.
Mikor sírtam ringattál,
féltőn óvtál, átölelt karod,
megnyugtatott mosolyod,
éhem csillapítva szoptattál.
Nagyobb lettem, bántottak,
öledben leltem meg a vigaszt,
meghallgattad a panaszt,
fejem a válladra hajtottam.
Már nem ülök öledbe,
felnőttem, ötven éves vagyok,
többé nem panaszkodok
mikor bántanak, átölelve.
Elrontott életemben
de sok nőt szerettem hiába,
mind elutasította
érzelmem, kínlódva gyötrődtem.
Három igaz szerelem
volt, kikért életem eldobom,
bennük kellett csalódnom,
egy világ omlott össze bennem.
Az első szép szőke volt,
haja aranyló búzamező,
keble forrón ölelő,
szemében ragyogott az égbolt.
Csókolództunk órákig,
mily' szép, és csodás volt az élet,
egy nős férfival elment,
s én száguldoztam a halálig.
Vigyázott rám valaki,
megmentett, mert terve volt velem,
lelkileg össze törve
hagyott nyomorultan szenvedni.
Egy buta félreértés
hozta öt nekem, az igazit,
hűséges lesz a sírig,
de az ígéret tudom kevés.
Elvettem, szíve alatt
hordozta gyermekem, elvetélt,
a boldogság véget ért,
a bánat emelt közénk falat.
Munkában voltam, megcsalt,
a világ omlott össze bennem,
ittam, és gyógyszert szedtem,
valaki mégis életben tart.
Jött Ő, tűz volt szemében,
azt hittem, egy kaland lesz csupán ,
tüzes volt, izzó vulkán,
megváltoztatta az életem.
Újra hittem, s reméltem,
nem múlik el a láng mi éget
belül örökre minket,
de elmúlt a varázs, tévedtem.
Szeretlek, és nem értem,
miért nem engedsz már magadhoz?
Már csak egy kérdés kínoz,
Mi értelme így tovább élnem?
eltaszít a világ magától,
majd ott, a messzi távol,
szeretteim várnak már reám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése