szeszélyes, egymást váltják a hónapok,
élted gyötrelmes körforgás amég élsz,
magányodban boldogságot így remélsz.
Tavasszal zöld ruhát öltenek a fák,
hallgatod a madarak nászi dalát,
éled a természet, s a nap melege
szerelmet hevít a fagyos szívekbe.
Majd jön a nyár forrón, égetve perzsel,
őrjítően fájdalmas szenvedéllyel,
mindent feléget mit lel, forr a véred,
enyhülést nem remélhet szenvedélyed.
Vörös ruhát ölt fel a megfáradt táj,
levelüket sírva hullatják a fák,
szeretet amit érzel agg szívedben
beköszönt az Ősz múló életedben.
Fekete lesz a tél fehér ruhája,
búcsúdalt regél a halál madara,
fagyossá válik végleg kihűlt lelked,
itt az idő életed befejezned.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése