Rekviem

Már javában tombolt az " Indián nyár". A kopasz "Elvtársak" is letették az esküt, több idő maradt az öregeknek a szabadságokra, kevesebb szolgálat jutott ki nekik osztályrészül. Régen nem kapott levelet, nagyon várta, hogy újra írjon a kedves. Bár telefonon beszélgettek és elöntötte a szívét a lány csivitelő hangja, még is hiányoztak neki a gyöngy betűkkel megírt hosszú levelek.
Borsod megyei volt, a hosszú távollét megőrjítette. Nem enyhítette vágyódását az otthon után az sem, hogy társaival kijártak sörözni a városba. A Dunán-túlra vezérelte a sorsa, haza egy hónapban egyszer jutott, akkor is vért adott, mert az érte járó két nappal legalább egy hetet együtt lehetett a családjával. Most ez is kimaradt, hiszen a Bakonyban voltak hadgyakorlaton.
Sorakozót vezényeltek, sorba rendeződtek a folyosón, majd a század parancsnok felolvasta azoknak a nevét, akik szabadságra , eltávra, vagy szolgálatba mentek aznap. Neki megint őrségbe kellett mennie, mert az egyik kopasznak már a második nagyszülője halt meg alig egy hónapon belül.
- Ha ez így megy tovább, sosem jutok haza! Ennek a szemétnek jó nagy rokonsága lehet, ha havonta két rokona meghal!-zsörtölődött magában- Öreg létemre mehetek szolgálatba ismét, ráadásul őrségbe, amit nagyon utálok. De még négy hónap és vége lesz ennek az egésznek, és végre elvehetem az én Erzsikémet.
Készülődött a szolgálatra, éppen a málha zsákot nézte át, amikor levélosztás volt. Az alegység ügyeletes az ajtóban állt, hangosan olvasta a neveket, s mivel asztali teniszező volt, laza csukló mozdulattal a címzetthez dobta a levelet. Gyorsan járt a keze, ropogott mint a gépfegyver.
- Zalavári! Zalavári! Zalavári! Zalavári!- az utolsó éppen az órán landolt, ami miatt kitört a nevetés.
-Bezzeg ennek minden csaja ír, és minden héten kap levelet!- irigykedett, hiszen köztudott volt, hogy a jóképű Casanova nagy hódító. A család bikája, hiszen kezeli az anyósát, és a két kiskorú sógornőjét is. Amellett még a környező városokban is volt nője, ahol üzletkötőként megfordult.
-Egyszer ráfázol komám, mikor a csajok itt gyülekeznek a látogatón!-élcelődtek vele.
-Kökényessy!-mire eljutott a neve az agyáig már egy szép mell-levétellel landolt a levél az ágyán.Címzéssel felfelé ért ágyat, hirtelen megállt a munkában, és nézte a címzést. Nem tudta a szemét levenni róla. Azok a gyönyörű gyöngy betűk! Nem akart hinni a szemének. De nagyon várta már, fel is bontotta volna, ha nem kellene az alakuló térre menni eligazításra,s onnan szolgálatba. Betette a levelet a zubbonya zsebébe a szíve fölé. Itt jó helye lesz, amíg el nem tudja olvasni. Az őrszobán megkapták a lőszert, betáraztak, majd leadták a fegyvert. Beszélgettek, hiszen most ment ki az első váltás, s ő csak a harmadiknál lesz soros. 22.00-tól, 24.00-ig lesz az első etap. Álmos volt, aludt egy kicsit, hiszen ébren kellett lennie az éjszaka. Számíthattak ellenőrzésre, s most, hogy talán a hétvégén haza mehet, nem hiányzott neki a fogda.
-Ébresztő katona!-hallotta félálomban a társa hangját-Kezdődik a szolgálat.
Felsorakoztak liba sorba, ő az utolsó volt. Lassan haladt a sor, s egyre fogytak előle a társak. Végül ő is sorra került, elfoglalta az őrtornyot, a gépfegyvert és a málha zsákot maga mellé tette, leült, s elővette a levelet. Szíve a torkában dobogott, olyan izgatott volt. Nézte a címzést, s csak most vette észre, hogy azok a csodálatos gyöngy betűk szabálytalanok voltak. Kapkodva vésték a papírra őket. Balsejtelem, valami iszonyú rossz érzés fogta el. Elővette hadtáp kését és remegő kézzel vágta fel a borítékot.
" Drága János!
Tudom, hogy levelemmel fájdalmat okozok neked, de jobb ha tőlem tudod meg, hogy valaki mást szeretek.
Már régóta tart ez a kapcsolat, csak eddig nem tudtam megmondani neked, nem volt erőm hozzá, hiszen mindig elérzékenyültem amikor azokat a szomorú őzike szemeidet láttam. Pedig undorral feküdtem le veled, s fájt a színjáték amit játszanom kellett naponta, még itthon voltál. Találtam egy fiút, aki jobb az ágyban, és igen! A mérete! Most, hogy nem voltál itthon két hónapig, kiélveztem minden időmet, s most már történjen bármi, nem tudok tovább veled élni. Sajnálom ami történt, és hogy fájni fog neked, de a hazugság jobban fáj az embernek. Azt hiszem ez lesz a legjobb, én már a fényképeidet és a leveleidet is elégettem, a cuccodat meg átviszem a szüleidnek. Kérlek többet ne írj, ne telefonálj és ne is keress! Másik városba költözöm, az emlékedet kiszeretném törölni örökre.
Jó volt veled amíg jó volt, de már örökre vége! Legyél boldog más oldalán!
Erzsi."
Hirtelen megszédült, forogni kezdett vele a világ. - Mi van? Mi ez az egész?- kérdezte magától. elolvasta a levelet újra, meg újra, s elfogta a kétségbeesés. Szemeibe könny szökött, megtörölte és újra olvasni kezdett a ködfátyolón keresztül. Elővette a " szívmelegítőt ", amit a ruhák között csempészett be a málha zsákba. Meghúzta. Érezte, ahogy az ital égette a torkát. Melegség árasztotta el, majd ivott még egyet az italból. Bambán merengett a kárörvendő holdra, aki széles mosollyal nevetett feléje. Eszébe jutott az utolsó este. Csodás volt, élvezte minden percét. Úgy váltak el, hogy márciusban, Erzsi születésnapján tartják meg a lakodalmat. Látta maga előtt a gyönyörtől átszellemült arcot, hallotta az élvezettől felszakadó sóhajt.
- Istenem! Csak megjátszotta!-üvöltött az éjszakába.
Szép szőke hajú, kék szemű lány az Erzsi, feszes, " süvegcukor" mellekkel. " Csak a szájban olvad, s nem a kezedben." Elmosolyodott egy pillanatra. -Micsoda reklám szlogen lehetne! - A laposüveg tartalma lassan elfogyott, s kába volt a feje. Részben a gondolatoktól, részben az italtól. Zokogni kezdett, a kín jobban marta a testét, mint a lecsorgó pálinka a torkát. Maga mellé nézett, majd az órájára. Mindjárt éjfél. - Mi lesz, ha így látnak meg? Bár mindegy, Erzsimet nem láthatom többé úgy sem!- Farkasszemet nézett a fegyvere csövével. Mindenét elvesztette ezen az estén, nincs értelme élni. Bontani kezdte a bakancsa fűzőjét, majd lerúgta lábáról. Leakarta húzni a zokniját is , de részegsége a földre kényszerítette. Nehezen tápászkodott fel a földről. A gépfegyver csövét szájába vette, lábúját a ravaszra tette. Zokogott, elméje zavart volt, véget akart vetni a kínjainak.
-Kökényessy honvéd! - hangzott a messzeségből a neve.
Lassan kibiztosította a fegyvert, majd a lábújával meghúzta a ravaszt. Hatalmas robaj verte fel az éjszakai csendet. Nem dúlt többé a harc a toronyban. Koporsóján arany betűkkel ez állt: Kökényessy János Élt 21 évet.